A Scarpa Ribelle Run GTX férfi terepfutó cipő a legnagyobb kihívást jelentő technikai ösvényeken is megállja a helyét! A cipő Gore-Tex membránnal ellátott felsőrésze kiemelkedő vízlepergető tulajdonságokkal bír, tartósan vízhatlan, emellett biztosítja a pára bőrfelületről való elvezetését, ezáltal támogatva testünk természetes hőszabályzó folyamatait intenzív testmozgás esetén is, valamint meggátolja a hideg szél átfújását, minden körülmények közt megfelelő hőmérsékleten tartva lábaink. A Gore-Tex membrán négyzetméterenként több, mint 9 milliárd pórust tartalmaz, mely a vízcseppnél húszezerszer kisebb, így nem tud átszivárogni azon, ellenben a belül lecsapódott pára könnyedén távozik a cipő külső felületére. A közepes sűrűségű Eva hab középtalp puhábbá, lágyabbá teszi a talpak földre érkezését futás közben, megóvva ízületeinket a túlzott terheléstől, ugyanakkor stabil alapot és kellő csillapítást nyújt a legváltozatosabb terepviszonyok mellett is. A természetes mozgást elősegítő talpkonstrukció rugalmasságot biztosít az átgördüléshez. A megnövelt lábközép stabilitásról a külső erősítések gondoskodnak, a gumival védett sarokrész pedig megóvja a láb kényesebb területeit az esetleges sérülésektől. A futócipő Exo vázzal kombinált lélegző felsőrésze, valamint kiszélesített orrszekciója hosszútávú kényelmet biztosít. Az anatómiai kialakítás révén a futócipő azonnal felveszi a lábfejünk formáját, ezáltal kisebb az esélye a kellemetlen kidörzsölődések, és vízhólyagok kialakulásának. A cipő talpbetétje nagyon jól csillapítja a rezgéseket, és lehetővé teszi a kiemelkedő szellőzést. Nagyszerűen elvezeti az izzadságot, ezért a talpbetét gyorsabban szárad, mint az egyéb típusok. Presa külsőtalpa száraz és nedves talajon egyaránt pontos talajfogást, és optimális tapadást biztosít. Az egyenetlen terepen szükséges fokozott stabilitásért a differenciáltabb talpsűrűség, a sarokrészen elhelyezett TPU szalag, és a megújult, több irányba mutató bordázat felel. A Sock-Fit LW elasztikus szövetből készült nyelv ergonomikusan körül öleli lábad, és súlynövekedés nélkül nyújt precíz illeszkedést. A Fast Lacing System fűzőrendszerrel cipőd sosem kötődik ki, vagy lazul fel, valamint pillanatok alatt bekötheted, és kioldhatod a cipőt. A terepfutó cipő tömege 310 g/pár.
A Scarpa több mint 80 éve tervezi és gyártja a világ legjobb outdoor cipőit. Kínálatukban szerepelnek síbakancsok, túracipők és hegymászó lábbelik valamint lifestyle cipők is. Az innováció és a hagyományok egyaránt mély gyökerekhez nyúlnak vissza a SCARPA-nál, mely a mai napig egy családi tulajdonban lévő vállalat. A székhelye és manufaktúrái az Észak-olaszországi Asolo ugyanazon régióiban találhatóak meg, mint a márka indulásakor, 1938-ban. Maga a régió is régóta ismert a minőségi, kézműves cipőiről, a SCARPA első küldetése pedig az volt, hogy összehozza Asolo környékének legjobb cipészeit annak érdekében, hogy megalkossák a legkiválóbb lábbeliket. A Parisotto család tulajdonában cég termékeinek kiváló minőségéről az 1950-es évek végére széles körben elterjedt a hír, és Észak-Olaszország számos más részéről is vonzották az vásárlókat. Mára pedig már egy világszerte elismert márka. Termékeik tartósságukról és maximális kényelmükről ismertek.